Dr. Kovács Krisztina

Dr. Kovács Krisztina vagyok, általános fogászattal foglalkozom, ezen belül is esztétikai munkákkal, valamint gyerekfogászattal és fiatalkori fogszabályozással. Fontos számomra, hogy – a lehetőségekhez képest 🙂 – a félős emberek is megszeressék a fogászatot. Mindig szerettem a fiatal korosztállyal foglalkozni, de amióta nekem is születtek gyermekeim, úgy érzem még jobban megértem és kezelni is tudom a félelmeiket. Különösen büszke vagyok arra, hogy sokan, akik eleinte altatásos fogászatban gondolkodtak, ma már mosolyogva lépnek be a rendelőmbe. Folyamatosan képzem magam, és az ott tanultakat a gyakorlatban is használom. Óvodás korom óta fogorvos akartam lenni (a szüleim is fogorvosok). Remélem, ez a lelkesedés pácienseink számára is érezhető. 2001-ben diplomáztam cum laude minősítéssel a Semmelweis Egyetemen, és 2003-ban tettem le a fog- és szájbetegségek szakvizsgát.